Gyakorlati képzési együttműködés

Gyakorlati képzési együttműködés

Ebben az együttműködési formában a szakoktatókat biztosító egyéni, vagy társas vállalkozások (lehetnek autósiskolák is) az e-Edu Autósiskola alvállalkozójaként végzik az e-Edu Autósiskolához beiratkozott tanulók gyakorlati oktatását. Az e-Edu Autósiskola a webjogsi hálózat tagjaként elsősorban az interneten fogadja a tanulók jelentkezését, akik az elméleti képzésük megkezdését követően választhatnak az e-Titán rendszerben látható oktatók közül. A rendszer ugyanakkor lehetőséget biztosít arra is, hogy az oktató maga regisztráljon tanulót autósiskolánk képzésére, akinek gyakorlati oktatását ebben az esetben természetesen ő fogja végezni.

A gyakorlati oktatással, szerződéssel kapcsolatos általános együttműködési elvek

  • Az e-Edu Autósiskola csatlakozott a SZAKOE gépjárművezető-képző autósiskolák etikai kódexéhez, magára nézve kötelezőnek tekinti a kódexben foglaltakat és annak szellemiségét.
  • Az e-Edu Autósiskola semmilyen módon nem törekszik kizárólagosságra. Szerződött partnereitől (autósiskolák illetve vállalkozások) és oktatóitól nem kér kizárólagosságot.
  • Az e-Edu Autósiskola tevékenysége során törekszik olyan üzletpolitika megvalósítására, amellyel szerződött partnereinek (autósiskolák) és oktatóinak biztos és tisztességes boldogulását tudja elősegíteni. Ebből következően területileg, üzleti tervének és a területileg becsült tanulószámnak megfelelően, korlátozhatja a megkötött, megköthető szerződések számát.